l é l e k k e r e s ő
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Erikson psziszhoszoc.fejlődés
Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete
 
Erik Erikson talán, a pszichológia történetében a személyiségfejlődés legösszetettebb modelljét alkotta meg. Elmélete átfogja a fejlődés folyamatát születéstől egészen a halálig. Más kutatók akik ugyancsak a fejlődést vizsgálták az emberi életút egy bizonyos szakaszára összpontosítottak. Piaget például, az értelmi fejlődés szakaszos fejlődését vizsgálta de kizárólag a gyermek és serdülőkorban, Freud a pszichoszexuális fejlődést tanulmányozta, de ő is kizárólag gyermekkorban. Erikson terjesztette ki elméletét az egész életútra, feltételezve, hogy a fejlődés nem áll meg bizonyos életkorban, hanem az ember állandóan változik, fejlődik.

Elméletének a kulcsfogalmai: énidentitás, kompetencia, pszichoszociális krízis.Identitás: a „ki vagyok én?” érzete. A szocializáció különféle körülményei között az „én” és a társas világ viszonyáról mentális képet alkotunk. Ő az identitást relációnak, viszonynak nevezi, amely egész életen át formálódik. Az, hogy milyennek tartjuk magunkat szociális, interperszonális közegben fogalmazódik meg bennünk.   Az életet állandó identitás keresésként fogja fel, mely identitás keresés a serdülőkorban körvonalazódik és a késői felnőttkorban ér véget. A pszichoszociális krízis a fejlődés folyamatából eredő konfliktus helyzet, mely a szociális együttélés következménye. Minden életkornak megvan a saját, jól elkülöníthető krízise és a megoldása függvényében jelentkezik, vagy nem a kompetenciaérzés a személyben. Minden pszichoszociális krízis egy adott fejlődési szakaszhoz kötött, megoldása révén történik az átlépés a következő szakaszba. Erikson 8 krízis helyzetet állapított meg, ezeknek 8 fejlődési szakasz felel meg.

 
0-1 Bizalom avagy bizalmatlanság: A csecsemők megtanulnak megbízni abba, hogy mások gondoskodnak alapvető szükségleteikről, vagy bizalmatlanok lesznek.„
1-3 Autonómia avagy szégyen a kétely: A gyerekek megtanulják akaraterejüket és önkontrolljukat gyakorolni, vagy bizonytalanokká válnak, és kételkedni fognak abban, hogy maguk is képesek a dolgokat megcsinálni. 
3-6 Kezdeményezés avagy bűntudat: A gyerekek megtanulnak kezdeményezni, teljesítményüknek örülni és hasznossá válni. Ha nem engedik, hogy saját kezdeményezéseiket kövesség, függetlenségi kísérleteik miatt bűntudatot érezzenek. 
6-12 Teljesítmény avagy kisebbrendűség: A gyerekek megtanulják kompetensen és hatékonyan gyakorolni a felnőttek és kortársaik által becsült készségeket, vagy kisebbrendűnek érzik magukat. 
12-20 Identitás avagy szerepkonfúzió: A serdülők egyfajta személyes identitást alakítanak ki a társas csoport részeként, vagy összezavarodnak abban a tekintetben, hogy kik ők, és mit akarnak az életben. 
20-25 Intimitás avagy izoláció: A fiatal felnőttek intim élettársat találnak, vagy magányt és az elszigeteltséget kockáztatják. 
25-60 Alkotóképesség avagy stagnálás: A felnőtteknek termékenynek kell lenniük a munkában és fel kell nevelniük a következő generációt, vagy a tespedést kockáztatják. 
60- Integritás avagy kétségbeesés: Az emberek megpróbálják korábbi tapasztalataikat értelmezni és meggyőzni magukat, hogy az életük értelmes volt. 

I. Csecsemőkor: BIZALOM -BIZALMATLANSÁG
 
0-2 év csecsemőkor. Ezt a szakaszt Erikson az ősbizalom szakaszának nevezi. Ebben a szakaszban kell kialakuljon a gyermekekben a bizalom a szociális környezet irányába, melyet ebben az időben a szüleik illetve a gondozóik jelentik. A krízishelyzetet a bizalom kialakulása illetve ki nem alakulása jelenti, és ez a szülői gondoskodás függvénye. Amennyiben a szülő, gondozó mindig megjelenik ahányszor a gyermeknek szüksége van rá, amikor éhes, fájdalmai vannak, fél akkor a gyermekben kialakul a bizalom, későbbi élete folyamán nyitottabb lesz, megbízik társaiban. Ezzel ellentétes esetben, amikor a gyermek szükségleteinek kielégítése akadályozott, vagy nem akkor elégítik ki amikor igazán szüksége van rá, nem alakul ki az ősbizalom és a gyermek később sem fog ragaszkodni, nem fog tudni bízni embertársaiban. Erikson szerint pozitívan hat a további fejlődésre ha a krízis negatív pontját is megtapasztalja a gyermek. Ahhoz, hogy a kompetencia érzés megjelenjen, a személy kell érezze azt is amikor nem tud hatékonyan megbirkózni a különböző helyzetekkel.
 
II. Kisgyermekkor: AUTONÓMIA-KÉTSÉGBEESÉS
 
2-3 éves kor, kisgyermekkor. Ezt a szakaszt az autonómia illetve kétségbeesés krízise jellemzi. Ebben az életkorban a gyermek fő tevékenysége az ürítést végző szerveire irányul, ekkor kell megtanulja kontrollálni, szabályozni vizeletét illetve székletét. Az első olyan szakasz amikor nyílt konfliktusba kerül környezetével, hiszen ezek olyasmit követelnek tőle mely nem áll összhangba saját késztetéseivel. Attól függően, hogy a család mennyire jól oldja meg ezt a konfliktust alakul ki a gyermekben az autonómia érzés. Ha a család megértő és időt hagy a gyermeknek a tanulásra, ha nyugodt a légkör, akkor a gyerek tudatában lesz annak, hogy valamit függetlenül is képes elvégezni. Ellenkező esetben kétségbeesik, felnőtt korában pedig antiszociális viselkedési formákat alkalmaz.
 
 
 
 
III. Óvodáskor: KEZDEMÉNYEZÉS- BŰNTUDAT
 
3-5 éves kor, óvodáskor. Ezt a szakaszt a kezdeményezés illetve bűntudat dimenzióján értelmezhetjük. Ebben a korban a gyermek fokozatosan leválik környezetéről, független lesz, rengeteg kezdeményező képességgel rendelkezik. Mindent meg szeretne tapasztalni, önálló akciókat kezdeményez. Ha nem ütközik akadályokba, ha biztosítják számára az önállóan végzett munka lehetőségét, akkor a későbbiek folyamán a gyermek kezdeményezővé válik, kreatív lesz. Ellenkező esetben, vagyis ha mindent tiltanak számára akkor állandó bűntudatot fog érezni, mindig szorongani fog attól, hogy valamit nem helyesen cselekszik, kétségei lesznek saját erőforrásait illetően.
 
IV Iskoláskor: TELJESÍTMÉNY-KISEBBRENDŰSÉG
 
6-11 éves kor, kisiskoláskor. Ebben a szakaszban kerül a gyermek iskolába, válik le egyre jobban a családjától. Az eddigi játék szerepét átveszi a szisztematikus tanulás, melyben már teret kap az állandó minősítés. Az iskola teljesítmény-centrikus intézmény, megkezdődik a versengés a kortársak között. A gyermek énképét saját iskolai teljesítménye függvényébe alakítja, hiszen ebben a korban a szülői, rokoni elismerés, a barátok választása a jó teljesítményhez kötött. Ha nem sikerül megfelelnie a követelményeknek, kisebbrendű érzés lesz úrrá rajta, s valamilyen pót cselekvésben próbálja kompenzálni iskolai sikertelenségeit. Ha ez sportban, művészetben stb. sikerül akkor kialakulhat a gyermekben a teljesítmény érzés, ha nem akkor lelkiismeret furdalása, kisebbrendűségi érzései lesznek.
 
V. Serdülőkor: IDENTITÁS- SZEREPKONFÚZIÓ
 
12-20 éves kor serdülőkor. Erre a szakaszra az identitás keresés jellemző, a serdülő megpróbálja felfedezni saját értékeit, pozitív vonásait megpróbálja megtalálni a saját helyét a világban. Kiválaszt néhány olyan társadalmi szerepet melyet elfogadhatónak tart és ezeket gyakorolja, megtalálja helyét a világban. Amennyiben egyetlen szerepet sem talál megfelelőnek konfúz lesz, nem találja a helyét. Az énképének az összetevői között nem talál kongruenciát, énideálja nagyon eltávolodik énképétől s ez szerepkonfúziót eredményez.
 
VI. Fiatal felnőttkor: INTIMITAS-IZOLÁCIÓ
 
20-40 éves kor, fiatal felnőttkor. Ebben az életkorban fejezi be a személy a tanulmányait és családalapításra törekszik. Megjelenik az intimitás iránti igény, a személy beilleszkedik egy családba, baráti társaságot alakit ki, kialakítja saját személyes életterét. Amennyiben nem sikerül, elszigetelődik, a személy fokozatosan leválik környezetéről, magányos lesz. Elszigetelődés bekövetkezhet olyan esetben amikor valaki saját kezdeményezésére marad távol a többiektől, vagy akkor is ha az intimitását féltve nem enged közel magához senkit. Munkahelyén fontossá válik az egyre magasabb státusok betöltése, de ezeket össze kell egyeztetni a családon belül betöltött szerepeivel. Legtöbbször a konfliktus abból adódik, hogy a személy nem tud megfelelni mindkét elvárásnak, és ez is elszigetelődéshez vezet.
 
VII Felnőttkor: GENERATIVITÁS- STAGNÁLÁS
 
40-60 éves kor, felnőttkor. Ezt a szakaszt Erikson a generativitás illetve stagnálás szakaszának tekinti. Ebben az életkorban a személyek még nem érzik öregnek magukat ahhoz, hogy bizonyos változtatásokat eszközöljenek életükbe, legtöbben ekkor érik el alkotóképességük csúcsát. Megpróbál a személy még ki nem aknázott lehetőségeket találni életében, változtatni szeretne. Amennyiben ez sikerül nyugodtan készül fel az öregedésre. Ellenkező esetben a személy stagnálhat, beletörődik abba amit elért, nem akar változtatni, vagy szubjektíven úgy ítéli meg nincs lehetősége a változtatásra.
 
VIII. Időskor: ÉNINTEGRITÁS- KÉTSÉGBEESÉS
 
60 éves kor után, időskor. 60 éves kora körül kezdi kiértékelni a személy életútját, ekkor már belátja, hogy változtatásra nincs lehetőség. Elemzi mindazon eredményeket, teljesítményeket melyeket élete folyamán elért és elbírálja ezeket. Ha úgy ítéli meg, hogy nem élt hiába, hogy hagyott valamit maga után akkor nyugodtan készül fel a halálra. Ezt nevezi Erikson énintegritás érzésnek. Amennyiben a személy úgy véli hogy hiába élt, nincs megelégedve azokkal a dolgokkal melyeket megélt, alkotott, kétségbeesés vesz erőt rajta mert belátja, hogy most már lehetetlen változtatnia.
 
 
A felnőttkor krízisei
Feladatok:
* Bölcsesség kialakulása
* Igent mondani az életre és elfogadni azt
* Önmegvalósítás a kapcsolatokban, a munkában
 
asztrológia
 
Miscellaneous
 
by Angelika Tóth
library
 
amigos
 
artwork
 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU